“ott van, ott van”. A régészek döbbenten és csodálatosan álltak vissza. Semmi sem készítette fel őket a viktoriánus tengerésszel való találkozásra az elveszett Franklin expedícióból, amelyet a kanadai Északi-sarkvidék fagyott földjén temettek el. olyan volt, mintha meghalt volna.
közelebbről megvizsgáljuk a Beechey-sziget permafrost temetkezéseinek vizsgálatát. Mit mondhatnak nekünk a katasztrofális Franklin-expedícióról, és miért vannak ilyen jól megőrzve?,
az expedíció
a Franklin-expedíció az Északnyugati átjáró – az Európát és Ázsiát a kanadai sarkvidéken keresztül összekötő tengeri útvonal-végső feltárása volt. Ehelyett az expedíció katasztrófával végződött. A két hajó, a HMS Erebus és a HMS Terror minden kézzel odaveszett. A nyomok, hogy miért történt ez kevés és titokzatos. Az expedíció jól felszerelt volt az Északi-sarkvidéken való hosszú tartózkodáshoz. Miért végződött ilyen rosszul?
a hajók 1845 májusában vitorláztak Angliából 134 emberrel, Sir John Franklin vezetésével., Utoljára ugyanezen év júliusában látták őket a Baffin-öbölben, amikor az expedíció öt tagját leszerelték és bálnavadászokkal hazaküldték. Ezt követően csak csend volt.
mivel az expedíció három éves ellátmányokkal volt felszerelve, a londoni Admiralitás csak 1848-ban küldött mentőakciókat. Ekkorra a Franklin expedíció legtöbb tagja már halott volt.
az 1850-es évek intenzív kutatásai rávilágítottak az expedíció sorsára. A kis Beechey-szigeten 1845/46., A telelőhelyeket találták, köztük egy kis temetőt, amelyben három tengerész temetkezett, akik az áttelelés során meghaltak.
a Franklin hajók 1846 nyarán a Beechey-Szigetről és délről a Peel Soundon keresztül hajóztak. Mindkét hajó szeptemberben beragadt a jégbe Vilmos király szigetéről, a második telelésre pedig ott került sor. Az expedíció tagjainak sokkjára a jég nem olvadt fel az 1847 nyarán. A helyzetet tovább rontotta Franklin 1847. június 11-i halála, egy későbbi feljegyzés szerint, amelyet a William King Island-i cairn-ben találtak.,
egy újabb telelés után Vilmos király szigetéről a férfiak 1848 április végén elhagyták a hajókat. Egyszerűen nem tudtak várni egy évet abban a reményben, hogy a hajókat a jég felszabadítja. Addigra elfogytak volna a tartalékok, és a férfiak nem lettek volna olyan állapotban, hogy délre utazzanak.
1848 áprilisáig 9 tiszt és 15 tengerész halt meg a fent említett feljegyzés szerint., A maradék legénység megpróbálta elérni a Back River-t és a Hudson Bay company előőrsét délebbre. Mentőcsónakokon, szánkókon, felszerelésekkel vonszolták végig a mentőcsónakokat. A vándorlás során a tengerészek helyi Inuitokkal találkoztak. Az inuitok később beszámoltak ezekről a találkozókról és az expedíció halott tagjainak későbbi felfedezéséről a kutatócsoportoknak. Ezek a jelentések a tengerészek körében a kannibalizmusra vonatkozó információkat is tartalmaztak.,
az expedíció tagjai nem jutottak el oda, így a csontvázak és leletek szétszóródtak az útvonal mentén a Vilmos király-sziget nyugati és déli partján, valamint a szárazföld északi partján. A kutatócsoportok az 1850-es években számos ilyen maradványt fedeztek fel.,
A rejtély
a Franklin expedíció elvesztése rejtély maradt. Miért volt nagy számú haláleset az expedíció elején? Más sarkvidéki expedíciók sokkal kevesebb életet vesztettek el, például James Ross Clark expedíciója ugyanazon a területen 1829-1833 között, csak három ember vesztette életét. Miért ment ilyen rosszul a Franklin expedíció? A spekulációk bőségesek voltak, de kevés kemény bizonyíték volt az elméletek szilárdabb alapjának biztosítására.,
az első törvényszéki munka
Owen Beattie, majd az Alberta Egyetem antropológiai adjunktusa, 1981-ben kezdte meg munkáját a Franklin expedíción. Abban az évben és a következő évben felméréseket végzett Vilmos király szigetének nyugati oldalán. Csapatával együtt képes volt csontokat visszaszerezni a Franklin legénység tagjaitól. A csontokon lévő árulkodó jelek megerősítették az Inuit történeteket a kannibalizmusról. Még érdekesebb volt a tengerészek csontjaiban fokozott ólomszint felfedezése, összehasonlítva az ugyanazon felmérés során visszanyert Inuit csontokkal.,
az ólommérgezés végzetes lehet. Az ólom fokozott szintje számos súlyos tünethez vezet, mint például ízületi és izomfájdalom, kognitív nehézségek, fejfájás és hasi fájdalom. Ez olyasmi, amit tényleg nem akar történni, míg szélsőséges sarkvidéki körülmények között.
míg a fokozott ólomszintek érdekesek voltak, nehéz volt bizonyítékként használni őket, mivel az ólom általában elég sok időt vesz igénybe a csontok felépítéséhez. A magas ólomszint Nagy-Britanniában a környezeti feltételek következménye lehetett, nem pedig az expedíció során., Beattie-nek szüksége volt szövetre, hogy megtudja, mikor lépett be a vezető a testbe, lehetőleg haj vagy köröm.
Beattie figyelmét a Beechey-sziget kis temetőjére, valamint a Franklin-tengerész három sírjára fordította. Ezek a tengerészek az első expedíció elején, az első telelés során haltak meg., Három korai haláleset nem volt normális a sarkvidéki expedíciók során a 19.században. Már az 1850-es években ezek a korai halálesetek gyanút keltettek, hogy valami rosszul ment a Franklin expedíció kezdetétől. Talán a testüket a permafrost őrizte meg? Lehet, hogy a testek információt szolgáltatnak a halál okairól és az ólomszintjükről?
Beattie engedélyt kért a sírok kinyitására és a holttestek boncolására.
A jégből származó testek
Beattie jó okkal feltételezte, hogy a három Franklin tengerész testét a permafrost jég megőrizheti., Azonban nem minden jég megőrzi az emberi testeket. Mielőtt továbblépnénk Beattie felfedezéseire, röviden megnézzük az emberi maradványokat a jégről, hogy megvitassuk, miért olyan jól megőrzi az örökké fagyos jég, mint például a jeges jég.
az emberi testek nem őrzik jól a jeges jégben, mivel valószínűleg legalább szakaszosan ki vannak téve a levegőnek. Ezenkívül a jég mozgása elválasztja a testeket. Ha a testek nem túl frissek, akkor elsősorban csontvázzal tartósítják őket, néha lágyszövetekkel (példák itt). Ugyanez vonatkozik az állatok testére is., Ötzi az egyetlen kivétel e szabály alól.
az emberi és állati testek permafrostban való megőrzése teljesen más történet. A permafrost jégben való eltemetés elzárja a testet a szabad levegőnek való kitettségtől, és gyakran nincs jégmozgás sem., Lényegében a testeket állandóan mélyhűtőben tárolják. Az ilyen testek hihetetlenül jól megőrzhetők. Ez azt jelenti, hogy amíg a permafrost megolvad, vagy a permafrostot bányászják a kövületek számára, ahogy ma Szibériában történik.
az északi-sarkvidéki permafrost emberi temetkezései számos helyről ismertek. A korai sírok többsége bálnavadászoktól vagy felfedezőktől származik., Az Inuit hagyományosan eltemette halottaikat a föld felett. Az Európai bálnavadászok és felfedezők keresztény hitet vallottak, követelve a földbe temetést. A magas sarkvidéken ez mélyen behatolt a kemény permafrostba, hogy eltemesse a halottakat.
temetkezések a permafrost lehet hihetetlenül jól megőrzött., Ha a legfelső permafrost réteg nyáron kevés olvad, a temetkezések lényegében időben megfagynak. Ha a fagyás-olvadás ciklusok miatt aktív permafrost mozgás van, akkor a temetkezések idővel felfelé haladhatnak a felszínre (egy példa itt)
az permafrost emberi testeit néha jégmúmiáknak nevezik, de technikailag a testeket nem a természetes mumifikáció, hanem a hideg tartja fenn. Fagyasztva vannak, nem mumifikálva. Ezért az Északi-sarkvidék közelmúltbeli felmelegedése számos ilyen sír fokozatos megsemmisítéséhez vezetett., Amikor felolvadnak, a természetes folyamatok elkezdenek bomlani a testeket.
Beattie ötlete, hogy megvizsgálja a Franklin expedíció tagjainak testét, a Beechey-szigeten lévő permafrostban temették el, jó volt. Lehet, hogy meglepődött, amikor felfedezte, milyen jól megőrizte a testeket.
A temetőben a Beechey-Sziget
Megszervezése megfelelő exhumálás közepén, a Kanadai Sarkvidéken nem kis bravúr, a logisztika, valamint az engedélyek, de a nyári 1984, Beattie volt, végre kész.
John Torrington
Beattie és csapata a vezető Stoker John Torrington sírjának megnyitásával kezdte. Sírjelzője szerint 1846. január 1-jén halt meg, az első tengerész, aki meghalt az expedíció során.,
ahogy az eredeti temetkezési párt megtapasztalta volna, a Beattie csapat kemény munkát talált a fagyasztott kavicson keresztül. Végül 1,5 m mélységben megjelent a koporsó fedele. A fedél felemelése után láthatták a halottakat egy jégtömbben. Fűtött vizet alkalmaztak a maradványok felolvasztására. Ezt a módszert használjuk a glaciális helyeinken is, ha a leletek még mindig jégbe vannak burkolva.
a test hihetetlenül jól megőrzött volt, mint a ruházat. John Torrington nagyon beteg volt a halála idején. Rendkívül vékony volt, súlya mindössze 38,5 kg volt. A kezei kalluszmentesek voltak, és mivel stoker volt, ez azt mondja nekünk, hogy halála előtt már jó ideje nem tudott dolgozni.
a boncolás, majd a vett minták későbbi elemzése azt mutatta, hogy Torrington tuberkulózisban szenvedett., A halál oka valószínűleg tüdőgyulladás volt. A hajából és körmeiből vett minták magas ólomszintet mutattak ki, még inkább, mint a William Island király csontjai, amelyeket Beattie korábban megvizsgált. Tehát talán az ólommérgezés meggyengítette, végül tüdőgyulladás halálához vezetett?
John Hartnell és William Braine
Beattie és csapata 1986-ban visszatértek Beechey Island-re, hogy exhumálják John Hartnell tengerészt (meghalt 1846.január 4-én) és William Braine-t (meghalt 1846. április 3-án)., Mindkét esetben a boncolás és az azt követő elemzés tüdőgyulladásra utalt, amelyet a tuberkulózis okozott, csakúgy, mint John Torrington esetében. A skorbutnak nem volt jele. A Hartnell és Braine hajában és körmeiben lévő ólomszint szintén magas volt, de alacsonyabb, mint Torringtoné.
John Hartnell ruhájának eltávolítása után láthatták, hogy a temetés előtt boncolták. Úgy tűnt, hogy Harry Goodsir, a hajó orvosa (vagy talán felettesei) azon tűnődött, miért szenvedett a legénység két halálos áldozatot az expedíció elején.
a holttesteket a boncolás után újratemették, a sírjeleket pedig a felszínen rekonstruálták.,
Beattie arra a következtetésre jutott, hogy az ólommérgezés jelentősen hozzájárult a három tengerész halálához, és valószínűleg az expedíció katasztrofális végéhez is. Azt állította, hogy az exhumált tengerészek ólomforrása a konzervdobozokat tartalmazó dobozok forrasztása volt. Beattie ezt izotópos elemzéssel is megpróbálta alátámasztani, ami azt mutatta, hogy a hajban és a forrasztásban lévő ólom ugyanabból a forrásból származik.
új elméletek
Beattie ólommérgezési elmélete ügyes, és John Geiger Beattie munkáiról szóló könyvének elolvasása után biztos voltam benne, hogy ez a magyarázat. A minták és más történelmi adatok utólagos vizsgálata azonban kétséget ébreszt abban, hogy a dolgok ilyen egyszerűek.
mi a baj az ólom-és ételhipotézissel? Nos, először is: honnan tudjuk, hogy a három exhumált tengerész ólomszintje magasabb volt a normálnál ebben a csoportban? Beattie tanulmányából hiányzik egy kontrollcsoport, azaz más brit tengerészek ugyanabból az időszakból., Nyilvánvaló, hogy egy ilyen kontrollcsoportot nehéz lenne megtalálni, de még mindig hiányzik. A Franklin expedíció tagjai csontjainak ólomszintje például hasonló az angliai Dorsetben található Római temető mintáihoz,azaz magas ólomkörnyezetet tükröz, nem ólommérgezést. Más kortárs expedíciók részben ónozott ételekre is támaszkodtak, anélkül, hogy katasztrófába kerülnének.
általában a 19.és a 20. század elején az ólom használata az étellel és az italokkal együtt jóval magasabb volt, mint ma. A csontok magas ólomszintje valószínűleg nem lesz az expedíció során., Ez tükrözi az” egész élet ” expozíciót, egy mosogatót, ha úgy tetszik.
a kémiai folyamatok miatt az ólom szivárgása a forrasztásból korlátozott lett volna. Ezt megerősítik a Franklin expedíció megőrzött tartályainak tanulmányai. A nyilvántartások alapján az élelmiszerkészletek kevesebb mint 15% – a konzervek volt. Az expedíció először a friss ételeket használta volna fel, így az expedíció ételei lehetetlenné tették, hogy a három tengerész csontjaiban magas ólomszintet okozzanak.,
a Beechey-szigeten élő halottak hajában a magasabb ólomszintet az okozhatta, hogy életük végén főleg folyékony étrendben éltek. Sok italforrás ebben az időben magas ólomtartalmú lett volna. A férfiaknál nincs ólommérgezés diagnosztikai tünete, például a bazális ganglionok meszesedése. Az izotóp analízis nem tekinthető meggyőzőnek,mivel hasonló értékeket számos különböző forrásból nyertek.,
a Beattie csapat által összegyűjtött John Hartnell bélyegképének későbbi vizsgálata azt sugallja, hogy az ólom magas szintjét magas cink-és rézszint jellemzi. Ennek oka lehet a csontokban tárolt Fémek felszabadulása a betegség utolsó fázisaiban. Az utolsó szakaszban adott gyógyszerek szintén hozzájárulhattak a talált magas szintekhez.
jelenleg a következtetés az, hogy a vezető szintek nem elég magasak ahhoz, hogy jelentős szerepet játszhassanak a katasztrófa kibontakozásában, de támogató szerepet játszhattak., Végül az expedíció katasztrofális kudarcának fő oka a kanadai Északi-sarkvidék kemény éghajlata volt a kis jégkorszak végén. Franklin és emberei a lehető legrosszabbkor próbáltak átjutni a jéghideg északnyugati átjárón.
A hajók felfedezése
több éves felmérések után a két Franklin hajót a közelmúltban fedezték fel, az Erebus 2014-ben, a Terror pedig 2016-ban. Mindkét hajótörés meglepő helyeken jelent meg, távol attól, ahol 1848-ban a jégbe ragadtak., Az Inuit információk döntő szerepet játszottak a hajók felfedezésében az eredeti felmérési kerületen kívül, William King Island északnyugati partjainál.
a hajótörések fontos bizonyítékokat tartalmazhatnak, amelyek megmagyarázhatják, mi történt az expedíció utolsó szakaszában., A roncsok földrajzi elhelyezkedése arra utalhat, hogy az expedíció egyes tagjai visszatértek a hajókra, és délre hajóztak, mielőtt végül a sarkvidéki magaslatokba kerültek. Hogy ez történt, az Inuit szóbeli források alátámasztják.
A befagyott tengerészek és az Északi-sarkvidék jövője
az Északi-sark felmelegszik, sokkal inkább, mint a világ többi része. Ahol Franklin és emberei egyszer harcoltak az életükért a jégen, a tengerjáró turisták most kényelmesen vitorláznak., Az elkövetkező évtizedekben az Északi-sarkvidék továbbra is felmelegszik, ami az ökoszisztémák további megzavarásához és a permafrost fokozott olvadásához vezet. A Beechey Island-i temetőben lévő fagyott tengerészek felolvadnak és eltűnnek.
nem csak a Franklin expedíció utolsó maradványait veszítjük el a felmelegedés miatt. Az Északi-sark, amiről tudjuk, el fog tűnni. A Föld más helyre fog változni. Az ismeretlenbe tartunk. Van-e tanulság a Franklin expedíció sorsából?,
“the Terror” – TV sorozat a Franklin expedíción. Sokkal ajánlott, annak ellenére, hogy Ridley Scott némi művészi szabadságot élvez.,
További információk
Ha szeretne többet olvasni arról, hogy a Franklin-expedíció, ajánlom a következő könyvet:
John Geiger & Owen Beattie: megállt az Idő: a Sors, A Franklin-Expedíció
Gillian Hutchinson: Sir John Franklin Erebus meg a Terror Expedíció
Paul Watson: a Jég Szellemek: Az Epikus Vadászni az Elveszett Franklin-Expedíció
David C. Favágó: Összeomlani a Franklin-Rejtély: Inuit Vallomása